Szemerkél az eső. Ázottan térünk vissza a cukrász műhelyébe. Reggel óta együtt vagyunk, a műemlék ház felújításának befejező munkálataira voltunk kíváncsiak. Izgatott, gondterhelt, feszült. Bizonytalan is kissé. E pillanatban nagy tehernek érzi, hogy sokat kell még elvégeznie neki is, nemcsak az építőknek. Életművének koronája készül az egri Harangöntő utcában: a Kopcsik Marcipán Múzeum. (Még a nevén is tűnődik néha.) Ilyenkor nem nagyon érdemes vitatkozni vele, különösen nem előállni a kívülálló naiv ötleteivel. Az előtérben lerakjuk az esernyőinket. Tisztes távolból szemlélem, ahogy átöltözködik a munkához. Idejövet panaszkodott, fáj a lába. Ideggyulladás, vagy micsoda. A sok guggolástól, álldogálástól; mereven tartott kézzel, lábbal órákat tölt a márványlapos asztal mellett. Ötven éve a szakmában…