Tábornokok uzsonnája
Tábornokok uzsonnája
Kiadónk Boris Vian-életműsorozatának harmadik kötetében a szerző nyolc novellája és két drámája kapott helyet. Valamennyi novella csakúgy, mint a kötet címadó drámája, a Tábornokok uzsonnája most jelenik meg először magyarul, a másik, a Birodalomépítők című darabot pedig új (teljesebb és pontosabb) fordításban kínáljuk az olvasóknak.
A novellákat olvasva a már jól ismert viani világba csöppenünk, ahol beszélő kutyák, elképesztő öltözékek és ötletek, szőke vagy barna bombázók és mókás nyelvi játékok adnak egymásnak találkozót. A drámákhoz érve megváltozik a hang és a hangulat, először egy vitriolba mártott tollal írt szatírán nevethetünk, aztán a birodalomépítést törvényszerűen követő bukás kapcsán elgondolkodhatunk azon, hogy mit tennénk, ha egy szép napon a mi lakásunkban is felbukkanna egy Schmürz.
1954-ben írt, A dezertőr című dalával Vian majd tárgyilagos, komoly hangon fog tiltakozni a háború(k) ellen. Három évvel korábban a Tábornokok uzsonnájában viszont olyan ádáz iróniával teszi nevetségessé a katonákat s velük együtt a háború kirobbantásáért ugyanúgy felelősséget viselő politikusokat és az egyházat is , olyan nyíltan fordul szembe a franciák gondolkodását Napóleon óta meghatározó grandeur és gloire (nagyság és dicsőség) eszméivel, a francia tábornokokat gyerekesnek és ostobának, hiúnak és felelőtlennek, pétainistának és pederasztának beállítva annyira durván tapos bele a katonai erényeikre oly büszke gallok lelkébe, hogy ő maga is kénytelen belátni: ezt a drámáját komoly színház soha nem fogja a műsorára tűzni.
Takács M. József
Eddig a legjobban a haiti vuduvarázslók váltak be Odile-nál. Egy reggel beállítottak hozzánk egy élő kecskével, egy fehér kakassal, dobokkal, fáklyákkal egészen fantasztikus volt. A vuduval egyetlen gond van: a kakas feláldozása. A varázslók egy életre tönkretették azt az ír ágytakarót, amit afféle örökségelőlegként kaptunk az anyósomtól. Elmondani is borzasztó, hogy mit műveltek ezzel a takaróval. A vuduvarázslat pazar látványosság: van egy oltár, azon áldozzák fel a kakast, a varázslók énekelnek, és közben verik a dobokat, a lányok a földön fetrengenek a megszállottság szent önkívületében és az egyiknek kifejezetten jó lába volt. Sajnos később megtudtam, hogy valójában táncosnő a Moulin Rouge-ban, és a férje egy nagyon rendes pasas Pedig nagyon szépen és autentikusan vonaglott. Nos, a varázslók a mi ír ágytakarónkat használták oltárterítőként. Megjegyzem, a kakast ott akarták hagyni nekünk, hogy főzzük meg ebédre, de mivel ez az egész alig ezer frankba került, azt mondtam nekik: Vigyék el!.