A könyv a korai görög költészet egy rejtélyes és ellentmondásos - epikus-lírai emelkedettség, illetve agresszivitás és közönségesség között „ingázó” - műfajáról rajzol portrét, amelyet az ókori és későbbi utókor egyaránt csodált értékeiért, és tartott botrányosnak szalonképtelen vonásai miatt. A szerző képet rajzol a görög költészet sajátos életfeltételeiről, s benne a szóbeliség és írásbeliség szerepéről, és kitér a műfaj mibenlétének sokat vitatott kérdésére is. Az iamboszköltők életművének bemutatása során vizsgálja a költői invektíva távolról sem kizárólagos szerepét e sajátos műfajnál, és azonosítja a költői formára jellemző témákat, motívumokat, technikákat és stílusjegyeket. Egy olyan műfajkép körvonalai bontakoznak ki az olvasó szemei előtt, amely nem egyedi, szerzői önkifejeződésnek, nem is rituális eredetű beszédnek, hanem egy társadalmi hátterű, speciális közönségigényt kielégítő beszédnek mutatja az iamboszt. A tárgyról hasonlóan átfogó tematikai spektrummal és részletességgel nem jelent még meg munka sem a magyar, sem a nemzetközi szakirodalomban.