Miért a múltra emlékszünk; miért nem a jövőre? Mi vagyunk az időben, vagy az idő létezik mibennünk? Mit jelent az valójában, hogy az idő „folyik”? Mi köti az időt a mi szubjektív természetünkhöz?

Az idő rendje a fizikának egy olyan jelenségét tárgyalja, amely mindenkit érdekel: az időt. Az idő olyan rejtély, amelyről mindenkinek van személyes tapasztalata. A fizikusok számára is rejtély: ők az idő radikális átalakulásának lehettek szemtanúi Newtontól Einsteinig, a kvantummechanikáig, végül a hurok-kvantumgravitáció elméletéig, amelynek Carlo Rovelli az egyik legjelentősebb képviselője. Newton egyenleteiben mindig ott volt az idő, de mára eltűnt a fizika alapegyenleteiből. Múlt és jövő már nem egymás ellentettjei. A fizikának azt kell felszámolnia, amit mindenki hisz: hogy az egyetlen biztos pont a jelen.
Carlo Rovelli, miközben e rendkívüli gondolattársítások közül három példát megvizsgál, betekintést ad a fizika múltjába, s elvezet odáig, ameddig az időről való jelen tudásunk elér: „a ma még nem ismert dolgok hatalmas, az éj sötétjébe burkolózó csillagóceánjáig.”

„Általában úgy gondoljuk el az időt, mint valami egyszerű, magától értetődő dolgot; órával mérhető, és mindennek fittyet hányva, egyenletesen halad előre a múltból a jövő felé. Az idő múlásával meghatározott rendben következnek egymásra a múlt, a jelen és a jövő eseményei; a múlt végérvényes, a jövő nyitott. Csakhogy bebizonyosodott: ez mind tévedés.”