Az írások közös motívuma a görög mitikus hagyományok, irodalmi műfajok adaptációja a korai Rómából egészen a középkor latin nyelvű irodalmáig.
A "Partheneion" műfajtörténeti tanulmány. Az archaikus görög kardalköltészet töredékei alapján kísérli meg ennek a rejtélyes "irodalmi műfajnak" az ismérveit rekonstruálni.
Az "Enkómion és epigramma" egy műfaj történetét követi végig. A római közegben alkotó görög költők a szónoki dicsőítő beszéd, vagyis az enkómion stílusjegyeit alkalmazták az epigramma költői műfajában, hogy patrónusaikat méltón magasztalhassák.
A "Tutela Romae" Róma város titkos nevű védőistenségével foglalkozik. A szerző szerint az enigmatikus istenalak rituális tabuk által védelmezett kultuszszobrát a köztársaság utolsó századaiban egyfajta "interpretatio Romana" során azonosították a Trója városából elrabolt Palladionnal.
A "Disticha Catonis"-t, a szigoráról ismert Cato Censorius neve alatt hagyományozódott szentenciagyűjteményt a neves bizánci filológus, Maximus Planudes veretes ógörög nyelvre ültette át, és így az akkori bizánci grammatikai képzés igényeire szabta. Bár ez a fordítás a nyugati kultúrkörben negatív visszhangra talált, érdekes módon egy XVIII. századi budai szerző mégis a latin eredeti helyett inkább Planudes munkája alapján készítette el saját magyar fordítását.