A hazai neoavantgárd csoportok politikai, kulturális tevékenységét és a hétköznapi ellenállás gyakorlatát ismereti a szerző, és feleleveníti azokat a sajátos technikákat, amelyekkel az underground művészeti csoportok erőforráshiánnyal (információhiány, szűkös anyagi lehetőségek, a nemzetközi művészeti élettől való elzártság) küszködve professzionális technikákat és a barkácsolást vegyítve, a nyugati kultúra és a szovjet típusú környezet kettősségében egyensúlyoztak.
Három esettanulmány szolgál illusztrációul. Molnár Gergely és a Spions, mint az első magyar punkzenekar esete, akik olyan szélsőséges reakciót váltottak ki, hogy hamarosan emigrációba kényszerítették őket. A képzőművészekből, irodalmárokból, rockzenészekből álló Fölöspéldány-csoport, amely sokféleségéből adódó szokatlanságának erejével szállt szembe a hivatalos kultúrával, és a Lélegzet nevű 1980–1985 között működő élő folyóirat, amely e sajátos médiumával megkerülte a cenzúrát, informális értelmiségi „szalont” jelentett, és újra felfedezte a szóbeliséget.

Havasréti József a Pécsi Tudományegyetem Kommunikációs és Médiatudományi Tanszékének adjunktusa.