Európai és magyarországi zsidó történelmi fejlemények a hamburgi (1818-1820) és nagymihályi (1865) rabbinikus disputa tükrében

A Nagymihály-i ortodox rabbikongresszus a különválást szorgalmazó ortodoxia egyik fő harcosának, Lichtenstein Hilélnek a kezdeményezésére gyűlt össze 1865 novemberében. Ezen a tanácskozáson a magyar ortodox rabbik aláírtak egy kilenc pontból álló szabályzatgyűjteményt, amelynek célja az volt, hogy a reformpártiak különböző törekvésit elítélje. Ez a kilenc pontból álló "hittétel" három év múlva teljes mértékben körülbástyázta az ortodox tábor álláspontját, tehát végső soron magában hordozta a bekövetkezett szakadás csiráit. E deklarációk kizártak minden kompromisszumot, vagy közeledést a két tábor - az ortodox és a neológ - között.
Miért kizárólag a magyar zsidóság történetében következett, következhetett be a szakadás? Köves Slomó könyve erre is magyarázatot keres.
"Magyarázatot adok arra a megosztottságra, amely az ortodox táborban alakult ki a döntvények kapcsán, és megpróbálom a neológ ideológia csiráit, illetve annak hiányát felfedezni a nagymihályi rendeletek után megmutatkozó reakciókban." - írja.
Nem tudunk arról, hogy született volna olyan történelmi munka, amely mélyrehatóan bemutatta volna a nagymihályi eseményeket, illetve annak ortodox vonatkozásait és résztvevőit. A hamburgi eseményeknek, a nagymihályi döntvényekkel való összehasonlítása sem történt meg eddig.