A pest-budai, majd budapesti zsidóság, amely a zsidó felvilágosodás és a magyar reformkor szellemében hatalmas lelkesedéssel igyekezett asszimilálódni a többségi társadalomba, a millennium táján szárba szökkenő polgári fejlődés egyik motorja lett. Már nemcsak a hagyományos zsidó szakmákban - a kereskedelemben, pénzvilágban - tevékenykedett, hanem egyre nagyobb szerepet játszott a sajtóban, a tudományban és a művészetek terén is. Magukat magyarnak valló építészeket, festőket és írókat-költőket - és műpártolókat, mecénásokat - adott a századelő prosperáló, világvárossá cseperedő Budapestjének.
Mennyit látni ma az egykori zsidó életből? A vallási élet színterei, a zsinagógák, a zsidó temetők, a Rabbiképző Intézet, a Síp utcai hitközség, a Kazinczy utcában és környékén kinyitó (és becsukó) kóser éttermek, pékségek - s ami a fő: a nyolcvanas évek óta lassacskán magára találó zsidó közösség önszerveződésének újabb helyszínei: a Bálint-ház és az új zsidó iskolák. Ezeket kereste fel, és rögzítette gyönyörű képein Lugo, aki - mint Előszavában Esterházy Péter mondja -, "Újra meg újra megnézi nekünk Budapestet". "Ezt a gazdag múltat és a biztató, újjáéledő jelent örökítik meg - ahogy Raj Tamás az Utószóban írja - Lugosi Lugo László remekbe szabott képei."