Eddig tizenöt könyvem jelent meg, mondhatnám, hogy munkásságom során már rengeteg mindenről írtam, de Újpestről, a szülővárosomról, a családomról, zsidóságomról még soha. Úgy gondoltam, hogy ezekkel kapcsolatban nem tudok, illetve nem is akarok objektív lenni. Az elmúlt években azonban barátaimnak, ismerőseimnek, kollégáimnak sokat beszéltem ezekről, akik közül egyre többen arra biztattak, hogy írjak ezekről a meghatározottságaimról. Tavaly megjelent könyvemnek már az alcíme – Önéletrajzi töredékek – is erről a törekvésről árulkodott. Ebben a könyvemben elsősorban arra vagyok kíváncsi, hogy az egymáshoz nagyon közel élő, meglehetősen heterogén városi közösség tagjai hogyan vélekednek saját magukról, szomszédjaikról és barátaikról. A könyv egy-egy fejezete Újpestről, az elsüllyedt városról, valaha Újpesten élt családomról, szomszédjainkról, 1956 elfojtott emlékezetéről, iskoláimról, Duna mellett töltött fiatalságomról, politikai szerencsétlenkedéseimről és az újpesti polgárság csaknem teljes megszűnéséről szól. A szöveges részekhez fekete-fehér archív és új fotók társulnak. Az utóbbiak Csanádi Gábor munkái. Az archív és az új fotók egyértelműen tükrözik azt a változást, amely a panellakások megjelenésével szinte megsemmisítően hatott az egykori városképre. A könyvnek sincs olyan feszes szerkezete, mint amilyen egy tudományos igényű könyvtől megkövetelhető, de ez nem tudományos igényű könyv. Szociográfiai ihletésű önéletrajzi és családtörténeti töredékek váltogatják egymást a folyton változó politikai környezet felvázolásával. Mindez – valamiigen laza – időrendbe rendezett, ami talán megkönnyíti az olvasó eligazodását az emlékek, a kutatások, az útravalók dzsungelében.