Egy ismert filozófus moziba megy, majd megrendítő élménye nyomán ír egy hosszú levelet a film alkotójának. Mindez lehetne kettejük magánügye, ám amiről ez a nyilvános levél beszél, az a bennünk lakozó fekete lyuk, vagy más néven a Soá. Didi-Huberman és Nemes László közös kérdésfelvetése arra irányul, hagynunk kell-e, hogy ez a fekete lyuk belülről aknázzon alá minket, némán, mindenhol? Vagy próbáljuk meg kifordítani és megszemlélni, vagyis fényt deríteni rá, túl a feketén?
Túl lehet-e lépni a holokausztreprezentációk hagyományos képi paradigmáin? A színes poklot annak pánikképeivel ábrázoló Saul fia dokumentarista meséjének ez kétségkívül sikerült. A túllépés azonban az ellenállás elágazásaiba vezet, ahol nekünk nézőknek is, akár Didi-Huberman útmutatása nyomán, kérdőre kell vonnunk önmagunkat és a történelemhez való viszonyunkat.
Georges Didi-Huberman (1953) francia művészettörténész és filozófus, napjaink egyik meghatározó teoretikusa, a párizsi EHESS oktatója, fő kutatási területe a képelmélet és a kép esztétikája.