A 20.század második felének talán legnagyobb hatású szociológusa-szociálfilozófusa 2000-2001-ben tartotta azt az előadás-sorozatot a Collége de France-ban, amelynek szerkesztett változatát ez a könyv tartalmazza. E munkája az utolsó, amelyet a 2002 januárjában elhunyt szerző még át tudott nézni. A tudomány szociológiai helyzetének vizsgálatát azért tartja különösen aktuálisnak, mert meginogni látszik az autonómia, amelyet a tudományos kutatás először a vallási hatalmakkal, majd a politikai vagy akár a gazdasági hatalmakkal, illetve az állami bürokráciákkal szemben élvezett. A tudomány tehát "veszélyben van", ami különösképpen - de nem kizárólag - a társadalomtudományokra érvényes. A tudomány önreflexivitásának feltárása jelentheti az egyik kivezető utat ebből a válságból. E célból Bourdieu röviden áttekinti a hagyományos, illetve "posztmodern" tudományelméleteket, s a reflexivitás jegyében a tudományszociológia szociológiáját. Sorra veszi a strukturális-funkcionalista elméletet (Merton), a tudományos forradalmak és a normál tudomány elméletét (Kuhn), a Wittgensteinból kiinduló lokalitáselméleteket (Bloor), amelyek a tudomány egyetemességében kételkedve azt a kultúra jelenségeihez hasonlóan relativizálni igyekeznek. Végül hosszabban kitér a laboratóriumi tudomány paradoxonára: egy mesterséges környezetben kidolgozott elméletnek kellene érvényesnek lennie a laboratóriumon kívüli világ jelenségeire és folyamataira.