Kötetünk az 1953 júliusában átalakítani kezdett Belügyminisztérium szervezeti és személyi változásait térképezi fel 1956 októberéig, a forradalom kezdetéig. Nyomon követjük, hogy milyen következményekkel járt az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) visszaterelése a Belügyminisztérium szervezeti rendjébe, illetve azt, hogy miként virult tovább az ÁVH a Rákosi-korszak utolsó éveiben (is), eluralva megregulázásra szánt anyaintézményét. Ezért mondható, hogy a tárca kötelékébe visszaparancsolt ÁVH az intézmény egészét tekintve „trójai falónak” bizonyult – mint arra a kötet címe utal. A bevezető tanulmány a téma társadalom- és politikatörténeti környezetébe kalauzolja el az olvasót. Ezt követi egy módszeres szervezettörténeti tanulmány. Hozzájuk illeszkedik a kötet túlnyomó többségét kitevő blokk: 186 – főként ávéhás – vezető tisztségviselő pályaképe.

Diktatúrában a hatalom arcát leginkább annak – vezérkultusszal is gyakorta körülbástyázni próbált – első számú irányítója határozza meg. Hozzá képest a többiek még a vezetői garnitúrából is inkább csak nevek, elmosódott karakterű, „tulajdonság nélküli” árnyékfigurák. Még inkább arctalan a pártbürokraták másod-, harmadvonalbeli köre – esetünkben a korszak politikai rendőrségének vezérkara. E köddé vált társaság tagjainak pályaképét rekonstruáltuk – a meglehetősen töredékes forrásokból –, hogy legalább visszamenőleg „élőbbé” tegyük a letűnt rendszer szolgáinak sziluettjét. Annyiban lépünk ki a vizsgált szűkebb korszakból, hogy egyfelől előéletükre is kitérünk, másfelől 1956 utáni pályájukat is nyomon követjük – van, akinél a múlt század nyolcvanas éveinek végéig, az államszocialista rendszer összeomlásáig. Ilyen értelemben a kötet a múlt századi pártegyeduralom kulcspozíciókba került szolgálatvezetőinek arcképcsarnoka is.