A szellem és az idő viszonyát vizsgáló kötet nemcsak a hegeli filozófia,
hanem egy egész filozófiai tradíció alapkérdéseit feszegeti. Állítása
szerint a Hegel által elgondolt „abszolút” tudás nem végleges, mert
nem képes meghaladni az esetlegességet. Sőt, ez nem is feladata. Sem
a megértés, sem az értelemadás nem lehet befejezett, hanem csakis
ciklikus.
A szellem életében mind az elidegenedés (szétszóratás a külsőlegességbe),
mind pedig a megbékélés (a szétszóratott mozzanatok egy
pontba gyűjtése a szabad cselekvésben és az értelemadásban) egyaránt
szükségszerű. Lévén a dialektika az egyetlen gondolkodásmód, amely
sikerrel alkalmazható önmagára, ha megpróbálnánk rögzíteni az
egyiket a másikkal szemben, akkor az értelmes életet, illetve saját szabadságunkat
tennénk lehetetlenné.
A szellem fenomenológiája nyelvi megformálását és gondolati összetettségét
tekintve is a filozófiai hagyomány egyik legnehezebb műve.
Jelen kötet bevezetést nyújt a hegeli gondolkodásba, és friss szemléletmódjával
kinyitja a kaput a mű újrafelfedezése előtt.