A japán haiku minden bizonnyal a világirodalom legtömörebb, kevéssel legtöbbet mondó műfaja. E háromsoros, 5+7+5 szótagos műformának legnagyobb, stílusteremtő mestere Bashó (1677--1694) volt. Bashó klasszikus mintának tekintett haikuit mélységes nyugalom, elmélyedő komolyság, benső harmónia jellemzi. Minden későbbi haiku-költő - köztük a három másik kiemelkedő mester: Buson (1715-1783), Issa (1763-1827) és Shiki (1867-1902) - az ő nyomdokain haladt, az ő művészi világához képest keresett új árnyalatokat, az övétől eltérő utakat. Kötetünk a legnagyobbak részletes bemaratása mellett az időbeli folyamatosság érzékeltetésére is törekszik: a tanítványok, kevésbé ismert alkotók jelentős műveinek bevonásával kronologikus sorrendben vezeti végig az olvasót a japán haiku évszázadain, a kezdetektől a 19. század végéig.