"A Magasiskola a magyar próza ritka metszésű darabja, melynek mintáját mintha az arisztotelészi mérték igényében kereshetnénk. Bármely minimális elemének hiánya, de többlete is összeroppanthatná az arányokat." Thomka Beáta

1956 nyara! Egy nyár izzásig feszült létszünet, várakozás és felkészülés baljós idillje. Egy este váratlanul felhív a barátom, s azt kérdezi, nem volna-e kedvem meglátogatni az ohati kísérleti solymásztelepet (az egyetlent az országban), ahol jó ismerőse a vezető fősolymász? Egy- vagy másfél hetes kiruccanásról fenne szó, s tőlem függ, mennyire futja a türelmemből, időmből. Nem sejthettem még legalábbis biztosan nem , hogy hamarosan egy másfajta beavatásra is megjön a meghívás; a forradalom röpte mentén. Közép-európai véletlen, hogy a két beavatás, onnét a szédítő magasságokból nézvést, és mélyebb áramlataik logikáját
tekintve nem is olyan nagyon különböznek írta a szerző a Magasiskola keletkezéstörténetéről 1995-ben.

Meg kell szokni az állandó szelet, az árnyéktalanságot; ha akarsz, kilométereket nyargalhatsz lóháton, mégsem érzed úgy, hogy megérkeztél valahová; a pusztai égbolt bezár, mint egy fényketrec; mintha billiówattos lámpa tűzne a szemedbe, folyton a nyomodban van, mindenütt megtalál; ennyi erővel cellában is ülhetnél, rács mögött, ott egy százas körte ugyanezt megteszi; ha legalább látnál valakit a közelben, aki hozzád csatlakozik, megszólít, akkor eltökélhetnéd, hogy néma maradsz de sehol senki, sehol egy ember. Vallani fogsz.