A sétáknak gyógyereje van. Már-már varázs. Egy erős séta évekkel hosszabbíthatja meg a sétálók, sőt, a helyszín életét. Ilyen értelemben A séta nemcsak regény, hanem séta is. Gyógyerő. A betegség pedig nem más, mint a hanyatlás. A hanyatlásról és a hanyatlás ellen szól A séta. Volt hajdan egy birodalom, melynek a romjain élünk. Aranykora ezüstkor volt, ezüstkora vaskor. Pusztulása látszólag végleges, tárgyai ránk maradtak, emberei majdnem mindig meghaltak. Emberei voltak Freud, Kafka, Hitler, Bartók. De mit mond így együtt e négy leghíresebb? Semmit. Tárgyaik voltak legyezők, felöltők, pisztolyok, zongorák. Alig több, mint a semmi. De elég négy fürdőhely neve, és azonnal előttünk van egy birodalom Marienbadtól Tusnádig és Abbáziától Ó-Tátrafüredig.
A séta egyik színtere fürdőhely, de nem a fürdőhelyek aranykorában, hanem jóval később, valamikor 1968 és1992 között. Bartis Attila nemzedékének gyerekkorában haltak meg sorra azok, akik még látták az ezüstkort. A késő műanyagkor írója most illendően eltemeti őket.
A séta talán az első regény, amely megteszi ezt a gesztust. Főszereplőjén kívül szinte mindenki idős ember.Bölcs semmittevésben, visszavonultan élő öreg aranyifjak a fürdőhelyeken, vagy öreg tárgyakon öreg szerszámokkal dolgozó bölcsek. A séta az ő szomorú, de csodálatos történetük is. Csakhogy a hanyatlás közelről rothadás. A ruhák elmállnak, a csónakok elkorhadnak, a forradalmárok eljönnek, gyilkolnak. Az írók pedig kénytelenek leírni a mocskot. Bartis Attila regényének a titka, hogy szép. Pedig az idáig felsorolt nosztalgikus díszletek csak díszletek. Magáról a történetről semmit nem árultam el. Az a regény.
Kemény István