A könyv egy örök műfaj, az arckép problémájának elméleti kérdéseit foglalja össze négy rövid fejezetben. Az önálló portré kialakulását a reneszánsz korban felbukkanó új emberképpel, a modern individuum megjelenésével állítja összefüggésbe, amelynek manapság kiélesedő paradoxonjai tétele szerint már a műfaj e korai korszakában pontosan megfigyelhetőek voltak. Az elméleti alapvetés után Nancy három fogalom mentén tárgyalja a portré általános művészetelméleti fogalmát, amelyek messze túlmutatnak az adott probléma horizontján: a portré "hasonlít", ezt a hasonlóságot azonban ő maga teremti meg; a portré "felidéz", de egy olyan múltat, ami soha nem volt jelen; és a portré "rám tekint", fizikai létén túl egy metafizikai, néha teológiai dimenzióval is rendelkezik.