2009-ben David van Reybrouck belgiumi flamand író A populizmus védelmében című esszéje rendkívüli feltűnést keltett Belgiumban és Hollandiában.. Mindkét országban több mint egy évtizede érzékelhető a populistának mondott, főként szélsőjobboldali pártok és irányzatok markáns előretörése, amelyek leegyszerűsített, különösen a bevándorlók ellen irányuló üzeneteikkel sok hívet szereznek a helyzetüket a globalizáció és „tudástársadalom” korában hátrányosnak érző, kevésbé iskolázott rétegek körében. De mi is a populizmus valójában? Puszta retorikai forma, amellyel a médiatársadalom korában minden politikai irányzat él valamennyire, vagy pedig maga a tartalom? És kik az első számú célpontjai? Van Reybrouck lebilincselő esszéje rámutat, hogy a modern nyugati társadalmakban új, elsősorban kulturális jellegű törésvonal van kialakulóban, amely egész életstílusok és világképek között húzódik. A magasan képzett, „kozmopolita” elit, a világot járt, nyitott életet élő rétegek, és a lemaradó, anyagilag akár tehetős, de kulturálisan hátrányos helyzetű tömegek között szinte nincs érintkezés, valóságos szakadék húzódik köztük. A szerző „diplomatársadalmaknak” nevezi a mai fejlett világ országait, ahol az említett, kevésbé képzett rétegek úgy érzik, politikai képviselet nélkül maradtak. Vajon megengedhetjük-e magunknak, hogy ehhez a tömeghez csak a populisták legprimitívebb, agresszív szólamai jussanak el? Erre a kérdésre keresi a választ a fiatal belga író izgalmas esszéje, amely távolról sem tanulság nélküli a mi társadalmunk számára sem.