Az idősebb Plinius Naturalis historia (Természetrajz) című, 37 könyvből álló műve a legteljesebb természettudományos szöveg, amely az antikvitásból ránk maradt. Az ókor Encyclopaedia Britannicájaként is emlegetett mű, amely Európa legfontosabb tudományos forrása volt egészen a 18. századig, a teljesség igényével foglalja össze a rómaiak által a natura-fogalom körébe tartozó jelenségeket. A mű fontosságát növeli, hogy Plinius forrásként felhasználta a mára számunkra már javarészt elveszett, görög nyelvű szakmunkákat, amelyeket így átörökítve csaknem egyedüliként biztosítja az Arisztotelész utáni természettudományos gondolkodásról szerzett tudásunk folytonosságát. Az enciklopédia páratlan tekintélyével és fontosságával ellentétben áll, hogy reprezentációja a nemzetközi és különösen a hazai tudományosságban az utóbbi évszázadban igen csekély volt. A 19–20. században, amikorra a Naturalis historia már elvesztette tudományos értékét, az irodalmi szempontú olvasási módok gyenge minőségű, stilárisan igénytelen kompilációnak ítélték a szöveget. Az utóbbi évtizedekben azonban a téma ismét intenzív nemzetközi kutatásának az eredményei egy megújult Plinius-képet vázolnak fel. Ebbe a folyamatba illeszkedik ez a könyv, amely a nemzetközi kutatásban is elsőként vizsgálja a Naturalis historia narratívájának legsajátosabb vonását, az erőteljesen anekdotikus jelleget. A szerző az anekdotikus narráció felől közelít a szöveghez, és tárja fel annak kulturális, esztétikai, etikai és ideológiai meghatározottságait, amelyek a 37 könyv szövegének egészére is érvényesíthetők. Darab Ágnes kötete, amely a Naturalis historia szövegének élvezetes és kellő szellemi tágassággal végzett interpretációja, az első magyar nyelvű Plinius-monográfia.