A kötetben szereplő írások esettanulmányokon keresztül etnicitás, identitás, hagyomány és emlékezet rendkívül szövevényes viszonyát elemzik. Mitől vagyunk magyarok? Hogyan lehet idegenben is megőrizni az elveszített haza emlékét? Mikortól renegát az emigráns? Hogyan teremthetünk „magyar teret” magunk körül síugrósáncok és menedékházak segítségével? Magyarnak számít-e az, aki magyarul mondja el, hogy nincs köze a magyarokhoz?
A szerző érdeklődése széles, térben átfogja csaknem az egész valamikor Magyarországot: Fiumétól a Szepességig, Erdélytől Selmecbányáig, időben pedig a XVIII. század végétől a második világháborúig. Ablonczy Balázs írásaiban megelevenednek az újabb magyar történelem és a szlovák–magyar kapcsolatok mára elfeledett alakjai az albán királyságra aspiráló, majd a szlovákság mellett agitáló habókos hercegtől, a csendes szavú, legalább hármas identitású levéltároson és zsidó fürdőorvoson át a valamikor népszerű, de megkeseredett és mára teljesen elfeledett íróig és a birkózóbajnokig, aki egyébként levéltáros és a fiktív kelet-szlovák nemzet előharcosa – mellesleg a magyar kormány ügynöke. Ezek a kalandos életű figurák segítenek abban, hogy közelebb kerülhessünk közös múlt, kultúra és a nemzet, e „közös emlék a múltból és közös terv a jövőre” (Renan) értelmét, jelentőségét és elmondhatatlan szövevényességét.
A kötetet fényképek illusztrálják.