Az olvasó egy kiforrott és jól rendszerezett, a kérdéseket alkotmányjogi és össztársadalmi szempontból bölcsen megválaszoló monográfiát tart a kezében. Az első részben a szerző a fogalmak tisztázására tesz kísérletet: megjegyzi, hogy igazán egységes definíció máig nem alakult ki, és jól látja ennek okait is, a félmegoldásokat. Kritikai értékelő alapon ír, jómagam is egyetértek vele: a nemzetközi jogvédelem apró lépésekkel halad előre. A nagyhatalmaknak mindig fontosabb volt az állami status quo megőrzése. Ebben a részben szól a szerző a politikai és nyelvi nemzet lényegéről, különbözőségeiről, továbbá arról, hogy valójában ki is az alkotmányozó hatalom az Alaptörvény preambulumának értelmezése alapján. A második rész a fontosabb jogtörténeti szabályozási csomópontokat foglalja össze: az évszázadokat átölelő pályaívből jól látható a megkésettség és a félelem a kérdés legalábbis elfogadható megoldásaitól. Ez a rész lényegében a rendszerváltozás utáni szabályozás alakulását vizsgálja részletesen a nemzetiségi önkormányzatok, a nemzetiségek parlamenti képviselete és a nemzetiségi civilszervezetek vonatkozásában. A kötet legterjedelmesebb, harmadik része a hatályos joganyag feldolgozására vállalkozik, és helyesen választja szét a nemzetiségek politikai képviseletét, érdekképviseletét és jogvédelmét. A szerző nemcsak diagnoszta, hanem terapeuta is, jól látja az intézményfejlesztési lehetőségeket, a működő rendszer diszfunkcióit, továbbá empirikus kutatásának eredményei a jövő jogalkotására nézve is tanulságosak. A nemzetiségek jogvédelméről szóló utolsó fejezet helyesen határolja be a nemzetiségi alapjogvédelem intézményrendszerét, precízen írja le a jogvédelmi mechanizmust, legrészletesebben az ombudsmanról és annak nemzetiségi ügyekkel foglalkozó helyetteséről szólva. A könyv záró következtetéseivel, de lege ferenda tett számtalan javaslatával alapvetően egyet lehet érteni. A szerző közérthetően és szépen ír, érezni lehet, hogy szívügye a téma. Jó szívvel ajánlom a könyvet azoknak a szakembereknek és diákoknak, akik mélyebb ismereteket szeretnének gyűjteni a nemzetiségek történetéről, jogairól.

Kukorelli István
egyetemi tanár


Móré Sándor egyetemi docens, doktori iskolai titkár 1999-ben szerzett jogász diplomát a Babesˇ–Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán honosította a román nyelven szerzett diplomáját, illetve ugyanezen intézmény Jogi Továbbképző Intézetében európai jogi szakjogász címet szerzett. 2003/2004- ben teológiai képzésben vett részt az Egyesült Királyságban (EMF School of Biblical Studies, Welwyn). 2004-tol közel hét évig a Rendőrtiszti Főiskola Alkotmányjogi és Közigazgatási Jogi Tanszékén oktatott, majd 2011-tol a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán oktat közigazgatási jogot; 2012-ben itt védte meg doktori értekezését is. Rendszeresen publikál főleg nemzetiségi jogi tárgyú témákban.