Miskolczy Ambrus a magyar történetírás egyik legsokoldalúbb alakja. A jelen kötet ennek a sokfelé ágazó tematikából ölel fel olyan tanulmányokat, amelyeknek komoly historiográfiai vonatkozásaik is vannak. A kötet első tanulmánya a hungarus tudattal foglalkozik. Bemutatja azt, ahogy a nácizmus sötét árnyékában a szellemi ellenállás alakjai, mint Joó Tibor, Pukánszky Béla, Szekfű Gyula miként próbálták fogalmilag is megragadni azt a jelenséget, amelyet ma hungarus tudattal jelölünk. A hungarus-tudat sorsát egészen 1918-ig követi, majd jelzi, hogy olyan román politikusok, I. Maniu magatartásában is még élt a magyar alkotmányosság sok tanulsága.

A kötet legaktuálisabb írása a zárócikk, amely három nagy történetírónk, Szekfű Gyula, Mályusz Elemér és Hajnal István és az antiszemitizmus viszonyát mutatja be, azt, hogy ezt miként viszonyultak ehhez a mai napig lélekmérgező mitológiához, mennyire járultak hozzá terjedéséhez és miként éltek az önkorrekció lehetőségével. A tanulmány szellemiségére jellemző végső következtetése: „Mai világunk mindent elárasztó publicisztikai (politológiai) szemlélete gyilkos, áldozatokat követelő, a jó és a rossz bináris ellentétére egyszerűsíti azt, ami látókörébe kerül – mint Alain Finkielkraut hangsúlyozta. Ezzel szemben a regényvilág az árnyalatokat jeleníti meg. Ott nincs „...igen, de ... paradigma, viszont van empátia, részvét – ahogy azt Rousseau elgondolta. Persze nincs irodalom ideológia nélkül, de az irodalom, ha jó, közelebb van Istenhez...” A tanulmány élő cáfolata a vulgármarxista sémákat éltető szemléletnek, és egyben azt is bemutatja, hogy mi mindent köszönhetünk Szabad György oktatói munkájának is. Egyben példa arra, hogy nálunk is lehetne a Historikerstreithez hasonló vitát rendezni, ha háttérbe szorítjuk a személyes indulatokat, és magával a történelemmel foglalkozunk.