Olvashatjuk úgy Venyegyikt Jerofejev könyvét, mint a brezsnyevi Szovjetunió tragikus szatíráját egy alkoholista nézőpontjából. Venyicska, aki Moszkvából a kedveséhez és a fiához akar eljutni Petuskiba, hol az angyalokkal, hol az utasokkal folytat abszurd beszélgetéseket a vonaton, s közben a temérdek elfogyasztott ital hatására a valóságból lassan átkerül a víziók világába – és a helyi forradalom élére áll…

És aztán elolvashatjuk újra és újra – és a kis könyvnek mindig egyre mélyebb költői, filozófiai, pszichológiai, vallási rétegei tárulnak fel, ha jól figyelünk. Így olvassák az oroszok immár harminc éve újra és újra Jerofejev „poémáját”, amely egész szellemiségével és számtalan mondatával örökre beégett az orosz kollektív tudattalanba.