Amikor ókori forrásainkban a római köztársaság működésének, lényegének, sikerességének vagy éppen válságának a kérdéseiről esik szó, a szövegek központi eleme a mores, illetve a mos maiorum fogalma. Úgy tűnik, Ennius, Cato, Cicero, Vergilius vagy egy temetési beszédet fogalmazó római arisztokrata szerint az intézmények (például a consuli hivatal vagy a népgyűlések), a törvények vagy a jog mellett – de inkább azok előtt – a mores, vagyis bizonyos alapvető szokások, normák határozzák meg a római államot és társadalmat. Ezek a szokások kötelezően követendő mintául szolgálnak a politikai elit számára, továbbá – normatív voltuktól nem függetlenül – sajátosan rómaiak, elválaszthatatlanok a Város, illetve a római arisztokrácia identitásától. Normaként a censor számon kéri a senatorokon és lovagokon, tehát jelen van és hat a politikai életben: a moreshoz való igazodás nélkül az ókori szerzők szerint ellehetetlenülne (illetve a Kr. e. 1. században el is lehetetlenül) a politika gyakorlása. Vagyis leegyszerűsítve és a mi fogalmaink szerint a politikai kultúr áról van szó.
A törvényekben nem szabályozott viselkedési minták, normák, rituálék léte nem római sajátosság, egyetlen politikai közösség sem képzelhető el nélküle. Ugyanakkor nyilvánvalóan államról államra, korról korra mások nemcsak a szabályai, de a jellegzetességei is. A kérdés mindig az adott politikai kultúra sikeressége: végső soron az, hogy az adott társadalom ennek a kultúrának a meglétét vagy éppen darabokra hullását érzékeli- e. Ez a könyv arra koncepcióra épül, hogy Róma történelme számunkra ebben a tekintetben (is) paradigmatikus: a res publica megértéséhez különösen fontos politikai kultúrájának és múltképének ismerete. Ehhez pedig a mores és a res publica szempontjából fontos szöveghelyek és kulturális jelenségek elemzésein keresztül vezet az ugyan nem királyi, de annál izgalmasabb út.

Hegyi W. György ókortörténész, az ELTE BTK Ókortörténeti Tanszékének adjunktusa. Kutatási területe az archaikus Görögország és a római köztársaság története.