„Ha legközelebb a parkban sétálsz, állj meg egy pillanatra és tedd fel magadnak a kérdést: Mit lát ez a nárcisz? És milyen illatokat érez a fű? Érints meg egy tölgyfalevelet, és gondolj arra, hogy a fa emlékezni fog erre az érintésre.”

Honnan tudja a Vénusz légycsapója, hogy mikor kell összezárulnia? Talán a rovarok parányi lábainak nyomását érzékeli? És miből tudja a cseresznyefa, hogy mikor kell virágba borulnia? Lehet, hogy emlékszik az időjárás változására? Mindannyian csodáljuk a növények káprázatos sokféleségét, most azonban a neves botanikus, Daniel Chamovitz elmagyarázza nekünk, hogy ők miként érzékelik a környező világot: hogyan látják a színeket, mi módon hallanak, miféle időrendhez igazodnak. Megmutatja, miképpen különböztetik meg a „fent”-et és a „lent”-et, miből ismerik fel, hogy egy-egy szomszédjukat falánk rovarok támadták meg, és kideríti, vajon szeretik-e, ha Led Zeppelin-lemezeket játszanak nekik.

A Mit tud a növény? elolvasása után új szemmel tekintünk majd a lépteink nyomán lelapuló fűszálakra, az illatozó virágokra és a fákra, melyeknek árnyékában hűsölünk.

„Gondolkodjunk el ezen: a növények látnak minket. Valójában folyamatosan fürkészik a környezetüket. Látják, ha közeledünk hozzájuk, és tudják, ha megállunk fölöttük. Még azt is látják, hogy kék vagy piros ing van rajtunk. Tudják, hogy kifestettük a szobát, és azt is, hogy átvittük őket a nappali egyik feléből a másikba.
Természetesen nem úgy látnak képeket, ahogyan mi. Nem képesek megkülönböztetni egy enyhén kopaszodó, középkorú férfit egy barna hajú, mosolygó kislánytól. Látják viszont a fényt, minden elképzelhető minőségben és annyi árnyalatban, amennyit mi elképzelni sem igen tudunk; egyes ibolyántúli hullámhosszakat, amelyektől lebarnulunk, ha napozunk, és vörösön innenieket, amelyeket mi hőként érzékelünk. Érzékelik az olyan csekélyke fényt is, amennyit egy gyertya ad, a déli verőfényt, és a napnyugta előtti utolsó, bágyadt sugarakat. Tudják, hogy jobbról, balról vagy felülről érkezik a fény, és képesek odafordulni felé.”