Le­szek Ko­la­kows­ki len­gyel hu­ma­nis­ta, fi­lo­zó­fus, író, nem­ze­dé­kek ne­ve­lő­je és spi­ri­tu­á­lis rek­to­ra volt, „a li­be­rá­lis ér­tel­mi­ség lelki mes­te­re" (Józef Tisch­ner), akit „jó ideje a len­gyel hu­ma­nisz­ti­ka leg­na­gyobb ko­po­nyái közt tar­tunk szá­mon" (Adam Mich­nik).

Az ere­de­ti­ként három kö­tet­be kom­po­nált so­ro­zat Le­szek Ko­la­kows­ki nép­sze­rű te­le­ví­zi­ós elő­adá­sa­it fog­lal­ja össze. Szin­te egy mini le­xi­kon, amely a „böl­cses­ség sze­re­te­té­re” bá­to­rít­ja ol­va­só­it. A benne sze­rep­lő mes­te­rek, mint Szók­ra­tész, Pla­tón, Arisz­to­te­lész, Szent Ágos­ton, Aqui­nói Tamás, Eck­hart Mes­ter, Des­cartes, Pas­cal, Leib­niz, Hume, Kant, Ki­er­ke­ga­ard, Nietz­sche, Hus­serl, Hei­deg­ger - és sok más fi­lo­zó­fus - felel ne­künk olyan kér­dé­sek­re, mint­hogy:

Mi­lyen kri­té­ri­u­mok alap­ján tud­nánk meg­ítél­ni a fej­lő­dést a tör­té­ne­lem­ben, ha le­mon­dunk arról, hogy az er­köl­csi jóhoz/rossz­hoz vi­szo­nyít­juk?
El­kép­zel­he­tő-e, hogy a jó dol­gok, él­ve­ze­tek, me­lyek meg­ada­tot­tak ne­künk, azok csu­pán ne­ga­tív je­len­sé­gek, a szen­ve­dés, a fáj­da­lom hi­á­nyai.
Ha hin­nénk az örök vissza­té­rés el­mé­le­té­ben, hogy min­den rész­le­te­i­ben vég­te­len sok­szor meg­is­mé­tel­jük az éle­tün­ket, akkor ez biz­ta­tó, ré­misz­tő vagy ér­dek­te­len?
Gya­ko­rol­juk-e a ha­ta­lom aka­rá­sát, ad­junk-e saját ér­tel­met az élet­nek nem tö­rőd­ve a jó és a rossz örök­lött sza­bá­lya­i­val.
A nagy mű­vész kü­lön­bö­zik-e a nagy bű­nös­től, vagy­is mind a ket­tőt ugyan­úgy kell-e cso­dál­nunk, ha mind a ket­ten ugyan­úgy épí­tet­ték fel az éle­tük ér­tel­mét, ahogy akar­ták.
Hi­he­tő-e, hogy az em­be­rek job­bak lesz­nek, ha meg­győ­zik őket arról, hogy az élet el­ke­rül­he­tet­len ve­re­ség­gel vég­ző­dik és nincs sem vi­gasz sem pedig meg­vál­tás.
Van-e ér­tel­me ál­ta­lá­ban véve annak a kér­dés­nek, hogy mit je­lent lé­tez­ni? Sza­bad-e ilyen kér­dést fel­ten­ni, abban a re­mény­ben, hogy van erre vá­lasz.