A mesterséges intelligencia (MI) hatalmasat lépett az elmúlt években: emberszerűvé vált a vele való kommunikáció. Ez egyúttal élessé tett rengeteg olyan kérdést is, amelyeket korábban a sci-fik világából ismertünk. Mikor ébred öntudatra? Elveszi a munkánkat? Mit tanítsak a gyerekemnek? Milyen lesz, ha mindenkinek intelligens asszisztense van, ami tanítja, munkatársként támogatja, vagy akár randipartnert keres neki? És a félelmeken túl: mit várhatunk egy olyan világtól, amelyben az MI valóban segít olyan alapvető kérdésekben, mint a fizikai vagy mentális egészségünk megőrzése és fejlesztése, vagy akár a Földünk egészségének megőrzése? Ha úgy érzed, hogy ezekben a kérdésekben a borzongató szalagcímeknél mélyebb válaszokra vágysz és keresed azt, hogy személyes szinten mit tudunk tenni, hogy a legtöbbet hozzuk ki az MI-ből egyéni, közösségi és társadalmi szinten, akkor ez a könyv neked szól. A MI lesz velünk?! könnyed, személyes stílusban, sok aktuális példával tarkítva vezeti végig az olvasót a mesterséges intelligencia által felvetett nagy kérdéseken és az azokra jelenleg elérhető válaszokon csak annyira érintve a technikai részleteket, ami ahhoz kell, hogy megérthessük az egyénekre, a társadalomra kifejtett hatását. „Ha elméletben létezik az a távolság az intelligenciaskálán, mint ami az ember és a tyúk között van, csak fölfelé, akkor az az intelligencia hiába magyarázza nekünk azt, hogy milyen céljai vannak. Egyszerűen nem értjük. És ha már itt vagyunk, érdemes szembenéznünk egy másik nagyon fontos jelenséggel. Szintén nagyon triviális lesz. Felkészültél? Mi nem háborúzunk a tyúkokkal. Na, mit szólsz? Meglepődtél, ugye? Abszurd a gondolata is annak, hogy háborúként definiáljuk a viszonyunkat. Képzelj el egy tyúkfelkelést…" „Ha ez az egész MI ez idáig csak a figyelmed horizontján, kósza hírekben volt jelen, és most találkoztál ezzel először így töményen, akkor… bocs. Tényleg tömény. És megrendítő. Nagyon nehéz felfogni, hogy hol is tart ez a technológia, főleg közel engedni magadhoz, hogy egy kicsit elgondolkodjunk rajta, hogy mit is jelent. Sok-sok idei előadásomban állt be az a döbbent csend, akár csak egy néhány pillanatra, amikor éreztem, hogy ez most megérkezett egy kicsit, és fáj. Tekerednek körülötte a gondolatok, de nem tudnak rajta fogást találni, sokszor inkább ledobják az ékszíjat. Ez rendben van így. Hidd el, mi is így vagyunk vele, akik szakmaként foglalkozunk ezzel. A könyv azért jó, mert nem megy tovább magától: meg lehet állni, elrévedni, kinézni a buszon, megnézni a többi embert…”