Nem kellett hozzá sem feljelentés, semmilyen konkrét esemény, hogy a kiadó akkori igazgatója ne akarja kiadni Lukács György életrajzát. Hiszen Fekete Éva Lukács-életrajza egy olyan emberről szólt, aki egész életében kommunistának vallotta magát, de minden csalódása és tévedése közepette is hitt abban, hogy a kommunizmus csak a társadalom mély, demokratikus átalakulása révén, azzal együtt valósulhat meg. (Kőszeg Ferenc)

„Minden jelentős embernek csak egy gondolata van; sőt kérdéses, vajon a gondolatnak lehet-e egyáltalán többes száma.” Miközben már azzal is a lehetetlent kísértjük, hogy egy rövid pontban akár csak felvillantsuk is Lukács „egyetlen gondolatát”, arról itt végképp le kell tennünk, hogy e fenti tézist most megvitassuk. Akárhogyan is van, érdemes kiindulni Lukács aforizmájából. „Műalkotások léteznek – hogyan lehetségesek?”, hangzik a múlt század tízes éveinek elején írott korai Művészetfilozófia Kantot parafrazeáló kérdése, mely Lukács Györgyöt végigkíséri egész hosszú életén. A kérdés maga első ránézésre szűken vett esztétikai problémának tűnik, igaz, már rögtön egy lehetséges esztétika alapkérdésének is tekinthető. Állításunk az, hogy valójában Lukács György filozófiájának alapkérdése, és az életpálya tekinthető úgy is, mint az erre a kérdésre adható válaszok fellelése iránt érzett szükséglet kielégítésének meg-megújuló kísérlete. (Kardos András)