A latin nyelv az európai kulturális örökség legmeghatározóbb része. Latin
volt a középkori és koraújkori Európa legfontosabb közvetítő nyelve. A latin
ábécé az egész világ kulturális arculatára nagy hatást gyakorolt, hiszen
az európai nyelvek nagy részének lejegyzésére ezt az ábécét alkalmazták.
A latin nyelvből születtek meg a román vagy újlatin nyelvek. Ezek a tények
már önmagukban is mutatják, hogy milyen jelentőssé vált a Kr. e. 5.
században még csak szűk területen, a nyelvnek is nevet adó Latiumban
beszélt lingua Latina, a latin nyelv. E munkában a nyelvi változások tudományos
igényű leírásán túlmenően az olvasó általánosabb kérdésekre is
választ kaphat: Milyen módszerekkel közelíthető meg a nyelvi őstörténet
ott, ahol nem állnak rendelkezésünkre írott források? Hogyan tárhatók fel
a nyelvek közötti rokonsági viszonyok? Hogyan alakult ki az a latin ábécé,
amelyet mi is használunk? Az F betűnek hogyan alakult ki az f hangértéke,
s miért pont G-vel jelöljük a g hangot? Milyen nyelvi változások
és kulturális tényezők hozták létre a klasszikus latinnak nevezett nyelvváltozatot,
amelyen Cicero, Caesar, Vergilius és társaik máig ható irodalmat
hoztak létre? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre találhat választ
az érdeklődő olvasó az első magyar nyelvű latin nyelvtörténetben.
Adamik Béla (1969, Budapest) 1989–1996 között végezte
latin, majd ógörög szakos egyetemi tanulmányait
az ELTE BTK-n. Ugyanitt védte meg 2000-ben
PhD-disszertációját. Az ELTE BTK Latin Tanszékén
1995-től tanársegédként, majd 2001-től mint adjunktus
oktatja és kutatja a latin nyelvtörténetet.