A festészet kérdése nem elsősorban és nem kizárólag a festőkre tartozik, azt pedig még kevésbé állíthatjuk, hogy az esztéták ügye volna. A festészet kérdése nem más, mint a láthatóság kérdése, és ezért mindenkit egyaránt érint – közös érzékelésünk, vagyis egyáltalán az emberi érzékelés problémája rejlik benne. Valójában persze inkább azt kellene mondanunk, hogy nem mindenkit érint, hanem csak azokat, akik számára a látás távolról sem magától értetődő dolog; a filozófia kétségkívül ezért időzik el szívesen a festészet kérdésénél. Napjainkban a filozófia egy lényegi formát öltött magára: a fenomenológiát; a fenomenológia viszont csak azért tűzi ki célul a dolgokhoz való visszatérést, mert mindenekelőtt arra vállalkozik, hogy meglássa azt, ami adja magát – azt, ami adódik. A festmény kitüntetett láthatósága így a fenomén egy kiváltságos esetévé válik, ami azt is jelenti, hogy az általában vett fenomenalitás felé is utat nyithat.”