Labirintus a tengerparton
Labirintus a tengerparton
Múlt év novemberében, több mint két évvel a halála után jelent meg Herbert újabb mûvészettörténeti esszékötete, mely óriási feltûnést keltett.
A mû témája az antikvitás: krétaiak, görögök, etruszkok, rómaiak (britanniai uralmuk maradványait is tanulmányozza Herbert) – és a tájakat bejáró, vizsgálódó-kutató esszéista háttérben felvázolt önarcképe. A címadó esszé témája a krétai Knosszosz-palota, ezt követi a görög tájakról szóló elmélkedés. A Lelkecske címû kiváló esszé Freud idõs korában írt levelébõl indul ki, melyben egy ifjúkori athéni kirándulást idéz föl, majd az Akropolisz megtekintését kísérõ „túl szép ahhoz, hogy igaz legyen” élmény természetén mereng. Herbert ezt az élményt a nagy mûvekkel való találkozásokra is kiterjeszti. Itt fogalmazza meg a legtisztábban azt, hogy miért a klasszikusokat választotta: szerinte a kortárs mûvészet megkerüli az igazán lényeges kérdéseket. Az esszé ezzel a bekezdéssel zárul:
„Mindig azt akartam, hogy ne hagyjon el a hit: a szellem nagy alkotásai tárgyilagosabbak nálunk. Azok fognak megítélni bennünket…”