A menedéklevél (védelmet nyújtó levél) az elmúlt századokban többféle formában volt ismert. Ilyet állítottak ki - főként Nyugat-Magyarországon - a földesúri birtokokon menedéket kapott zsidó csoportoknak, családoknak; a jogokat és kötelességeket írásban rögzítették. A védelmet nyújtó "zsidótartásért" legtöbbször évente fizettek. Vásároltak a téli letelepedésre, védelemre szorult vándorló cigány csoportok (kumpániák) is. Menlevélnek a kormányhatalom által kibocsátott iratot nevezték, amely megegyezés után városok, várak, más objektumok átadása esetén a legyőzött, megadást tanúsító védőknek (csapatnak, seregrésznek stb.) bántatlanságot garantált. A személyi iratot a tisztek, a legénység egyaránt megkapták. Magyarországon a komáromi vár osztrák birtokba adása (1849. szeptember 27.) következményeként a szabad távozást garantáló császári menlevél maradt emlékezetes. Sok ember életét, szabadságát mentették meg vele, köztük Jókai Mórét.
A 20. század derekán, a háborús üldöztetés idején a védlevél (Schutz-Pass) Budapesten ismét használatba került. Kibocsátói sokezer életet mentettek meg. A megrázó történetet könyvünk rögzíti. A két háború között - és 1944-ig - a magyar zsidók többsége csupán felekezeti csoportnak, a magyar nemzet elválaszthatatlan részének érezte magát. Nem észlelték, hogy 1942-től a zsidó menekültek kézzel fogható bizonyítékkal szolgálnak a zsidó önmeghatározás és a politikai realitások közötti áthatolhatatlan szakadékra.
A második világháború idején az üldöztetésnek, csakúgy, mint a menekülésnek és a szervezett vagy spontán menekítésnek, több módja létezett. A kötet sorra veszi a Budapesten és Magyarországon elérhető menekítési módokat, a mentés főszereplőit, a sokszor életveszélyes módszereket. A szöveget sokszínű fotódokumentáció, eredeti dokumentumközlések egészítik ki.

A SZERZŐRŐL: Szita Szabolcs (1945-) egyetemi tanár, történész. Munkái a nemzeti kérdés, a második világháborús üldöztetés és életmentés történetét széles körben tárgyalják; főként a hazai zsidóság, németség, cigányság XIX. és XX. századi sorsfordulóival foglalkozik. 1990. decemberében a háborús üldöztetés két túlélőjével megalapította a budapesti Holocaust Dokumentációs Központot. Hazai és nemzetközi tevékenysége, kezdeményezései jelentősen hozzájárultak az emlékkultúra fejlődéséhez, a Soá történetének könyvészeti, múzeumi feldolgozásához, bemutatásához és oktatásához. Több magyar és osztrák állami kitüntetés, négy díj tulajdonosa, 1980-tól a Nemzetközi Mauthausen Bizottság és a Tudományos Tanácsadó Testület (Bécs) tagja, a Keresztény-Zsidó Társaság (Budapest) elnökségi tagja. 2005-ben a jeruzsálemi erdőben a Keren Kajemet (Zsidó Nemzeti Alap) tiszteletére 70 fát ültetett.