Koordinátákon kívül - Fiatal felnőttek a mai Magyarországon
Koordinátákon kívül - Fiatal felnőttek a mai Magyarországon
A második világháború utáni baby-boom nemzedék- és magyar megfelelője, a "nagy generáció"- számára a legfőbb érték és cél a szabadság kivívása volt. Legfontosabb történelmi teljesítménye az, hogy a létező közösségeket- közösségeit- is erodáló erősségű individualizmusától vezéreltetve lebontotta szinte az összes korlátot a globális tőke totális térnyerése előtt. Ezzel a kapitalizmus egy új szakaszához érkezett el. Következménye a piaci logika teljes uralma lett, a legrejtettebb életvilágok szinte legapróbb sejtjeiben is. Az utánuk következő korosztály -a mai 35-50 évesek- lesz az, amely - bárhogyan kapálózik is ellene majd- stabilizálni fogja- legalábbis egy időre- a "szabad verseny" betörésének nyomán keletkezett újkapitalizmus életviszonyait.
De hogyan viszonyulnak mindehhez a mai fiatal felnőttek? Kik is ők, milyenek is tulajdonképpen? Melyek a számukra fontos dolgok és értékek? Milyen társadalmi teljesítmény várható tőlük? Ma divatos elméleteknek megfelelően mondhatjuk-e azt, hogy általában ilyenek vagy olyanok- vagyis generációvá szerveződnek-e. Vagy egészen eltérő élethelyzeteik és érdekeik folytán generációvá válásuk nem is várható? Vagy ha mégis, melyek lennének ennek feltételei?
Széles empirikus kutatáson alapuló új könyvemben ezekre a kérdésekre keresem a választ. A könyv lapjain a legkülönfélébb társadalmi helyzetű fiatal felnőttek szólalnak meg: vállalkozók, topmenedzserek, politikusok, köztisztviselők, munkások, munkanélküliek, kismamák, akadémiai és egyetemi értelmiségiek és civil aktivisták.