„A di­no­szau­ru­szok hi­va­ta­lo­san 1842-ben »szü­let­tek « az angol ana­tó­mus, Ri­chard Owen jó­vol­tá­ból, aki zse­ni­á­lis és in­tu­i­tív nyo­mo­zói mun­ká­ja során ki­halt hül­lők fosszí­li­á­i­nak egye­di ter­mé­sze­tét vizs­gál­ta. A di­no­szau­ru­szo­kat a nagy­kö­zön­ség hamar a szí­vé­be fo­gad­ta, mivel ezek a lé­nyek egy­részt addig is­me­ret­len ősi vi­lá­gok ki­halt lakói vol­tak, más­részt a mí­to­szok és le­gen­dák sár­ká­nya­it is meg­tes­te­sí­tet­ték. A di­no­szau­ru­szok az em­lé­ke­ze­tes ent­rée óta mit sem ve­szí­tet­tek vonz­ere­jük­ből. Azóta is sokan ta­lál­gat­ják, minek kö­szön­he­tő ez a ki­tar­tó ér­dek­lő­dés: talán azzal függ össze, hogy az em­ber­nek min­dig fon­to­sak vol­tak a mesék, ame­lyek be­in­dít­ják a kép­ze­le­tet és fej­lesz­tik a kre­a­tív ké­pes­sé­ge­ket. Szá­mom­ra nem tűnik vé­let­len egy­be­esés­nek, hogy gyak­ran éppen 3 és 10 éves kor kö­zött, a szel­le­mi és kul­tu­rá­lis fej­lő­dés­re leg­fo­gé­ko­nyabb idő­sza­ká­ban a leg­na­gyobb a di­no­szau­ru­szok irán­ti ér­dek­lő­dés – ahogy azt sok szülő is ta­nú­sít­hat­ja.”



Davis Nor­man a camb­ridge-i Sedg­wick Föld­tu­do­má­nyi Mú­ze­um igaz­ga­tó­ja, szá­mos si­ker­könyv szer­ző­je.