Egyik arcuk szórakoztató, magával ragadó, gyakran elbűvölő. A másik egy érzelmek és empátia nélküli vadállaté. Körbeszaglásznak, bizalmunkba férkőznek, levesznek a lábunkról, aztán - kímélet nélkül - lesújtanak. Hol az érzéseinkre, a szeretetünkre, naivságunkra, hol a pénztárcánkra, hol pedig a testi épségünkre, az életünkre. Felbukkanhatnak a segítőkész jó barát, a magányt enyhítő társ, jóképű férj vagy bomba nő feleség, ragyogó szakértelmű üzletember, vagy akár orvos, ápolónő, ügyvéd, lelki fájdalmakra gyógyírt ajánló pszichológus álarcában. A maszkok sokfélék, a lényeg, a tartalom mindig ugyanaz: a vágyaik azonnali kiélése, önös, másokat maguk alá tipró céljaik könyörtelen megvalósítása. A társadalom fehér cápái akkor is gyilkolnak, ha csak a bizalmunkkal élnek vissza: megnyomorított, összetört emberi lelkeket és sorsokat hagynak maguk után ámokfutásuk közben, de nemritkán halottakat is. Védekezni pedig csaknem lehetetlen ellenük, hiszen nekik - a gátlástalanság rablólovagjainak - nincs fogalmuk a lelkiismeretről, amelyet az ép pszichéjű ember belső strázsaként magában hordoz, nem ismerik a félelmet, a szorongást, a bűntudatot. Androidok, gonosz gépek, gólemek? Nem: mindössze pszichopaták.