„Othello, Jago, Kálvin János, Szervét Mihály. Abélard és Lear, Armado és Böffen Tóbi urak!
Kik vagytok? Kik vagytok, akiknek szavait mondom, koronáját hordom vagy bilincsét vonszolom, akikhez lelkemet töröm, akiknek bűneit magamra veszem, akik miatt istenítenek és pokolra kívánnak?”

A Kik vagytok, hé! gyűjteményes írásaiban többek között erre keresi a választ Huszti Péter. Többet, mást is kapunk. Egy emlékszőttest utazásairól; Peer Gynt jeges északi vidékétől a szovjet filmgyár hatalmas vaskapujáig, a kávéillatú Bécs forgatagától a színes riói őserdőig; mulatságos és torokszorító pillanatfelvételek készülő előadásokról, a mindig készülő színész szemével… Mert milyen nehéz is megragadni a pillanatot, amikor a szerep megelevenedik, amikor a leírt gondolatokból varázsütésre kimondott szó lesz, hogy aztán e szavak bűvköréből soha ne szabaduljon… És e mellé mindazt, amit hitről, barátságról, elhivatottságról, Shakespeare-ről, Ibsenről és Madáchról, volt diák barátokról és felejthetetlen játszótársakról, mentorokról és tanítványokról és a színház megfejthetetlen titkáról, a kulisszák és a rivalda közti álomvilágról gondol.