"Ki érti a csajokat?" A főhős-narrátor gyakran ismételgeti a Boris Vian-életműsorozat tizenkettedik kötetének címét. Ő aztán biztosan nem érti őket, és ezzel nincs egyedül. Hogy is lehetne érteni a csajokat, akik szépek, kívánatosak, gazdagok, de ez mintha nem lenne elég nekik, ugyanis férfiruhába öltöznek, sőt, mintha jobban érdeklődnének egymás, mint a hozzájuk hasonlóan gazdag, Buickból Cadillacbe, onnan motorcsónakba pattanó, széles vállú aranyifjak iránt. Gaya tizenhét éves, gyönyörű, mindene megvan, és férjhez akar menni. Főhősünk, Francis Deacon ezt nem érti - hiszen nem érti a csajokat -, először kérdezősködik, aztán a rejtély nyomába ered, és a lánglelkű leányszabadító szerepében tetszelegve olyan vad drogmaffia-akcióba keveredik, hogy maga is megbánja. Amikor a nagyobb szállítmány vételárát képező tízezer dollárt magához veszi, elszabadul a pokol, és üldözőből üldözötté válik. Az egész washingtoni meleg és leszbikus drogmaffia a nyakában liheg.
Autós üldözés, hatalmas bunyók, patakokban folyó vér és whisky, lövöldözés, nőnek öltözött férfiak - és persze szex; a szerző minden eszközt bevet, ami egy remek krimihez szükséges. Sőt, talán kicsivel többet is.
Az olvasóban felmerül a gyanú: nem paródiával van esetleg dolga? Ha erre gondol, jó nyomon jár, hiszen Vian Vernon Sullivan álnéven írott regényei stílus- és műfajparódiák, egyszerre felvonultatják és kifigurázzák a keményvonalas amerikai krimik és gengszterfilmek cselekményszövését és jellegzetességeit. Alakjai elrajzolt, életnagyságnál nagyobb plakátfigurák, nem véletlen, hogy a filmek - és kisebb kitekintéssel a P. Howard néven alkotó Rejtő Jenő könyvei - mellett a képregények is eszünkbe jutnak róluk.
Az üldözésben és üldöztetésben megfáradt Francis és öccse, Ritchie végül halomra lő mindenkit, és akit netán mégsem, az egy kigyulladt verdában végzi, helyreáll tehát a felfordult világ. Csak a csajok maradnak le valahogy. Mindegy, őket úgysem érti senki.