E karcsú kis kötet esszéiben Julia Kristeva (1941), a bolgár származású, régóta Franciaországban élő és franciául író irodalomtudós és pszichoanalitikus a Freudhoz és követőihez ragadt sztereotípiákat, az európai gondolkodás kiüresedő vezérfogalmait, a hitet, a szerelmet, főleg azonban az illúziót veszi górcső alá, amely mindkettőhöz közel áll, és elengedhetetlennek tűnik az individuum számára. A pszichoanalitikus gyakorlat tükrében vizsgálja meg, hogy mi a hit és a hol keresztényi szeretetté szelídített, hol szexualitássá egyszerűsített szerelem; hogy melyek azok a mozgatóerők a társadalom és a szubjektum működésében, amelyek hatására a hozzájuk fűződő hagyományos elképzeléseink átalakulóban vannak; mi és miképpen lép(het) a helyükbe; mi a szerepe ebben a pszichoanalitikus dis(z)kurzusnak, amely mindig beszéd (diszkurzus) és beszélgetés (diskurzus) is egyben. Ezáltal képes hatni és gyógyítani, hozzásegíteni a szubjektumot a kultúra örökségének újraélésére és átfogalmazására.