Balázs Béla 1924-ben, alig negyedszázadnyira a film születésétől, nagy hatású könyvében a következőket irta: „A film a fogalmak és szavak alá eltemetett embert ismét a napvilágra emeli, és közvetlenül láthatóvá teszi." (A látható ember) Szép, sőt - egy filmesztéta szemében - költői. Számunkra azonban történeti értéke miatt jelentős: jelzi, hogy a film születése kinyitotta a képek Pandora-szelencéjét. Belátható ugyanis, hogy a mai ember való életében soha sincs fogalmak és szavak alá temetve. Ellenkezőleg. Vajon a képekkel körülvett ember - immár a film egy évszázados történetét is maga mögött tudva - hogyan tekint a mozgóképre? Megfejtette-e sajátossága minden titkát, vagy ellenkezőleg, kezd megcsömörleni, és csak az erős hatások tartják izgalomban? A kétdimenziós ember ebben az új helyzetben tekinti át a filmet alkotó formai és tartalmi sajátosságokat. Szem előtt tartva, hogy a film röviden: az alkotó, a mű és a közönség egysége. Marx József kritikus és esztéta 1971 és 1990 között a Budapest Játékfilmstúdiő Vállalat dramaturgja, az Objektív Stúdió vezetője és a Magyar Filmintézet igazgatőja volt. Számos tanulmányt írt filmről, irodalomról, társadalmi jelenségekről.