A művészgrafika, vagyis a művész által készített, egyedi, műalkotásnak szánt rézkarc, fametszet és litográfia újjászületett a 19. század utolsó évtizedeiben Nyugat-Európában, elsősorban Angliában és Franciaországban. Magyarországon az 1890-es években kezdtek festők, grafikusok foglalkozni ezzel a viszonylag új lehetőséggel. Hosszú út vezetett azonban oda, hogy a képzőművészet mostohagyermeke, a grafika teljes jogú művészeti műfajjá váljon.
A kötet a művészi grafika magyarországi meghonosodásának folyamatát vizsgálja, amelynek során önállósult és integrálódott a képzőművészeti struktúrákba, valamint technikáinak oktatása a hazai akadémiák tananyagává vált. Arra keresi a választ, hogy milyen célok vezérelték az alkotókat, milyen lépések során keresztül vált a művészi grafika a korszak végére a képzőművészet megkérdőjelezhetetlen tényezőjévé, kiállításokon megjelenő, múzeumban gyűjtött „becses objektummá”. A kötet először veszi számba az 1890 és 1914 között dolgozó grafikusokat és kiváló, eddig szinte ismeretlen munkáikat. Alkotásaik magas művészi színvonala, oktatói, a műfajt népszerűsítő tevékenységük alapozta meg azt a fejlődést, amelynek köszönhetően a két világháború közötti grafikus nemzedék jelentős nemzetközi sikereket arathatott.