A Julia néni és a tollnok 1977-ben jelent meg először, két évvel azután, hogy az akkor már világhírű perui író nagy tanulmányt közölt Flaubert-ről Az örök orgia címmel. Flaubert hatása az ezután született regényen is érezhető, afféle új Érzelmek iskolája ez: a tizennyolc éves Varguitas az ötvenes évek Limájában keresi helyét � részint írói becsvágyat dédelgető hírszerkesztőként, részint minden idegszálával a nagy szerelemre vágyódó, s ugyanakkor a szerelmet cinikusan profanizáló fiatalemberként. A regény egyik cselekményszála Varguitas és a nála jóval idősebb Julia nénikéje kibontakozó szerelmét meséli el (némiképp a Szeretem a mostohámat és a Don Rigoberto feljegyzései-nek előhangjaként), s ezzel a merészen pikáns melodrámával kapcsolódik össze egy rádiós szappanoperákat író, azaz a tömegízlést zseniális érzékkel kiszolgáló bolíviai giccstermelő felfedezésének, elképesztő sikerének és őrületének története. Az ötvenes évek limai életének realista ábrázolását groteszk alakokkal és ragyogó stílusparódiákkal vegyítő regénynek külön érdekességet ad, hogy Varguitast a szerző egykori önmagáról, a tizennyolc éves Vargas Llosáról mintázta.