A kötet Mészöly Miklós ötvenes-hatvanas években írott elbeszéléseit tartalmazza. A rövid prózák a Sötét jelek (1957) és a Jelentés öt egérről (1967) című kötetekben láttak napvilágot. Ezekből az írásokból rekonstruálható az életrajzi háttér, a személyes tapasztalatok (háborús élmények, mindennapok) írói feldolgozása, ugyanakkor felismerhető az az időváltásokra, mozaikszerűségre törekvő prózapoétikai
szándék is, amely a későbbi Mészöly-próza jellemzője lesz. Az Idegen partokon darabjainak új elrendezése a szerzőtől származik, ahol az elrendezés sugallta műközi világ, bölcseletpárlat legalább olyan érvényes, ha nem érvényesebb értelmezési kerete az egyes műveknek, mint kizárólagosan a könyv egy-egy darabja. A Hamisregény című könyvvel kiemelt és állandósult írói gyakorlattá vált Mészölynél az, hogy a rövid prózák értelmezési terét az újraírás e különös válfajával, az újabb és újabb kontextusba és konstellációba helyezéssel bővíti.

„Azért furcsa, ahogy így húsz év múlva eszébe jut az embernek ilyesmi, egyszerre és átmenet nélkül minden, pedig még azt sem mondhatom, hogy boldogtalan vagyok. Lakásom van, állásom van, az utcákon égnek a lámpák, az aszfalt tükörsima, a lány, aki a karomba kapaszkodik szeret; s akkor pár percig egyszer várnunk kell az Emkénél, amíg átjutunk a Nemzeti oldalára, közben nézem az arcokat, az autókat meg a lábakat lent az aszfalton és egy kövér dakszlit a karcsú lábak között, ahogy szimatol és fintorog lustán – és még mindig csak a dakszlit nézem: vajon nem túl kövér ez a kutya? –, s mint egy idegen, úgy nyúlok bele a saját zsebembe, de nem találom a cigarettát.”
(Mészöly Miklós: Film, az Emkénél)