A Holmi egyik legfőbb becsvágya volt az erős és gazdag kritikai rovat. Szerettünk volna a magyar kultúra minél szélesebb területére reflektálni, azaz értékelési javaslatokat tenni, olvasatokat kínálni. A kritikus régi szóval ítész, s valóban nem takaríthatja meg az ítéletet, az elbírálást, amiben megint csak benne van a bíráskodás képzete. Ha végigtekintünk a műfaj történetén, minduntalan az ítélőszék körüli hasonlatok jelennek meg: volt már a kritikus vádló, védő, esküdt és tanú is. Megőrizve az állásfoglalás határozottságára való igényt, a Holmi-kritika nem vindikálta magának a végső ítélet jogát, s megközelítését, állásfoglalását befogadási javaslatnak vagy lehetséges mintának tekintette. Gyakran ütköztettünk ellentétes vagy különböző véleményeket, s közöltünk két (vagy akár három) bírálatot egy műről. Szívesen fogadtunk vitacikkeket, és szerveztünk is kritikai vitákat. A nekrológ műfaját is elsősorban értékelő összegzésként fogtuk fel, és szerettük volna kiemelni oly gyakori állapotából, hogy formális feladatteljesítés. Mindebből most – a Holmi-antológiák sorát lezárva – vastag kötetet szerkesztettünk, a bőség zavarával küszködve. Kérjük is ezért az olvasót, hogy ne tekintse válogatásunkat valamiféle végleges, reprezentatív döntésnek, amely a dolog természete szerint mint koporsófedél csukódik a távolodó évfolyamokra. Sokszor kellett egyenrangú darabok között választani, sok szeretett és fontos írásról kellett lemondani, és sok fontos kritikusunktól kevesebbet közölhetünk, mint amilyen szerepet betöltöttek a lap történetében. Szerencsére a Holmi hozzáférhető a világhálón, s nagy örömünkre szolgált, amikor első, szépirodalmi antológiánk megjelenése után Saját Holmi címen Sirokai Mátyás és Bajtai András válogatásában alternatív lírai antológia tűnt föl a neten. Akik e negyedszázadot megélt folyóirat barátai lettek, vagy – bízunk benne – lesznek, azoknak mind megvan vagy meglesz a maga saját Holmija. Nekik ajánljuk antológiáinkat emlékeztetőnek, vitapartnernek.