Hogyan segítsek?” – a kutató emberi szív örök kérdése ez. Valahol mélyen bennünk él a vágy, hogy a természetes együttérzésből fakadó, az önmagunkba és másokba vetett bizalmon alapuló, önzetlen segítség, a szolgálat révén megszabaduljunk az elszigeteltség, az idegenség gyakran oly kínzó érzéseitől.
De hogyan segíthetünk másokon anélkül, hogy mi magunk tönkremennénk benne? Mi okozza a szív és az ész fájdalmas konfliktusát; nagylelkűség és ellenállás, önfeláldozás és önvédelem hullámzását? Biztosak lehetünk-e abban, hogy nem rontunk akaratlanul el valamit, ahelyett, hogy jót tennénk – a legjobb szándék mellett is? Mit tegyünk, ha orvosként, nővérként, tanárként, szociális munkásként, hivatalnokként vagy családjáért dolgozó egyszerű emberként úgy érezzük, nem győzzük, munkánk értelmetlen küszködés az emberi problémák feltartóztathatatlan áradatával szemben? Mennyiben segítünk önmagunkon azzal, amit másoknak adunk? Mi a tudatos szolgálat igazi természete?
A szerzők a témát részletesen kifejtő saját gondolatmenetüket sok-sok történettel elegyítik. Többségében olyanok szólalnak meg, akik választott hivatásuknál fogva a szenvedéssel szembenézve, mások szolgálatában töltik napjaikat; de helyet kapnak a betegektől, önkéntes és alkalmi segítőktől származó elbeszélések is. A könyv nem nyújt – mert nem is nyújthat – végleges válaszokat a segítségnyújtással kapcsolatos problémákra, de nagyban hozzásegít ahhoz, hogy felismerjük az összefüggéseket a másokon való segítés és a szolgálat, valamint saját, az egység mélyebb megélése felé vezető szellemi utunk között. „Azért dolgozunk önmagunkon, hogy másokat segítsünk, és mások segítése a módszer, amellyel önmagunkon munkálkodunk.”
Jó utat az olvasónak!