Hogyan lett Jézus Istenné a földön?
Hogyan lett Jézus Istenné a földön?
„A Jézus iránti tisztelet példátlan, olyannyira jelentős és meghökkentő történelmi jelenség volt, hogy megismeréséhez több erőfeszítésre van szükség, mint amennyit általában szánnak rá. Ahogy nem tarthatjuk pogány hagyományok hatására létrejött kései, evolúciós fejlődésnek, úgy nem intézhető el azzal sem, hogy Jézusnak fő helyet utalunk ki Isten mellett a teremtésben, a kormányzásban és a világ megváltásában. Bár egyetértek azzal, hogy a Jézusról keringő hírek központi szerepet játszottak a kora keresztény Jézus-tisztelet kialakulásában, mégis az a véleményem, hogy az első zsidó-keresztények Jézus-tisztelete sokkal jelentősebb lépés volt, mint ahogy azt Bauckham és Eskola nézeteinek teológiai következményei sugallják.”