Tízéves kisfiú a bíróságon, gyilkosság vádjával. A kilencvenes évek Angliájának felnőtt-társadalma nem hisz a szemének. Közvetlen bizonyíték nincs arra, hogy a gyerek ölte meg a szerencsétlen öregasszonyt, a szakértőkre marad, hogy kivizsgálják, mi is történt voltaképpen, a bíróságra, hogy méltányos ítéletet hozzon, az ifjúságvédelmi hálózatra, hogy jó útra terelje a fekete bárányt. Hiszen a törvénynek egyformán dolga üldözni a bűnt és védeni az állampolgárt, pláne, ha kiskorú, ráadásul hátrányos helyzetű. Közérdek, hogy az ilyen gyerek esélyt kapjon, és éljen is vele.

Az elv épületes és világos, a gyakorlat bezzeg keserves: Tom, a hatósági pszichológus közel a negyvenhez már nem táplál illúziókat a szakmájáról. Teszi a dolgát, tisztességes, lelkiismeretes. Gondolkodás nélkül a vízbe ugrik egy öngyilkosjelölt fiatalember kimentésére, benéz hozzá a kórházba. Egy szempillantás alatt rádöbben, ez az a bizonyos gyerek, akinek esetében az ő szakvéleménye bizonyult perdöntőnek. És védence, aki szintén rögtön tudja, ki a látogatója, nem csinál titkot abból, hogy elsősorban őt okolja javítóintézeti vesszőfutásáért. Esztelenség részéről, de éppen ezért nem szabad elengedni a kezét, beszélni kell a fejével, véli a szakember. Mintha nem lenne elég neki a maga baja – súlyos magánéleti krízis –, áll elébe a perújrafelvételnek, ezúttal az intézményes keretek mellőzésével. Fordított szereposztás: a briliáns eszű egykori vádlott vizsgáztat és hív tetemre…