A környezettudatos politikai nyilatkozatok általában kétfélék: hazugok vagy kétségbeejtők. A hazugok fenntartható fejlődésről beszélnek, elhallgatva, hogy ami ma van, az nem fejlődés, hanem egy civilizáció hanyatlása, amelyet nem fenntartani kellene, hanem új alapokon újjáteremteni. A kétségbeejtők szerint a földi ökoszisztéma összeomlása emberi erővel immár alig fékezhető. Amit a következő évtizedekben még megtehetnénk, az emberiség azt sem fogja megtenni, mert akiknek ez a hatalmában állna, éppen ők az igazi haszonélvezői az erőltetett növekedés – esztelen pazarlás rendszerének. Alattvalóik pedig el sem tudják képzelni, hogy élhetnének másképpen is.

Mi ezzel szemben azt állítjuk, hogy azokban az országokban, ahol még nem rekesztették el teljesen a gondolatok szabad áramlásának útját, új eszmék terjednek, és egyre több embert tesz fogékonnyá ezekre létforrásaink végzetes beszűkülése. Ezek az eszmék a túlélés és a megújulás lehetőségével kapcsolatosak, és alkalmasnak ígérkeznek az előttünk álló súlyos megpróbáltatások enyhítésére. Bölcsességet, erkölcsi bátorságot csakis ezek szolgálata kíván; ha nem cselekszünk, az összeomlás magától is bekövetkezik.

Az emberi beavatkozás nyomán kibontakozó természeti katasztrófa új megvilágításba helyezi mindazt, amit az együttélés értelméről, a társadalom rendjéről gondolunk. A ma születő döntések hosszú évszázadokra – vagy örökre – meghatározzák utódaink életlehetőségeit: az ebből fakadó felelősség tudatában kell választ találnunk korunk kihívására.