Axel Honneth a Frankfurti Iskola harmadik generációjának legprominensebb képviselője: 1996 óta Habermas utódjaként a Frankfurti Egyetem professzora, 2001-től a frankfurti Társadalomkutatási Intézet megbízott igazgatója. A Harc az elismerésért című könyve (1992) új fejezetet nyitott a Frankfurti Iskola és a kritikai elmélet történetében. Honneth hat éven keresztül Jürgen Habermas asszisztense volt a Frankfurti Egyetemen; itt érlelődött meg az a koncepciója, amely aztán szembeszegült a Habermas és Apel által képviselt diskurzusetikával. „[Ebben a] könyvben elsősorban az a kérdés foglalkoztatott, hogy hogyan lehet leírni a köznapi morálérzékelés szféráját. A diskurzusetika e kérdés számára túl szűknek tűnik, mert az igazságosságra vonatkozó normatív kritériumokat úgy rögzíti, hogy ezek nem esnek egybe a szubjektumok morális érzeteivel. […] A szubjektumok általában nem éreznek morális jogtalanságot, csak azért, mert nem tartják be az érvelési szabályokat. A morális igazságtalanság érzékelése szorosabban összefügg a szubjektumok identitásával. Tulajdonképpen identitás-igényekről van szó: a szubjektumok azt szeretnék, ha ilyen és ilyen személyként ismernék el őket. […] Csak fokozatosan vált számomra világossá, hogy mennyire levált ez a program a diskurzusetikáról. A normatív mércék ugyanis már nem a nyelvi praxisból adódnak, hanem közvetlenül a társadalmi szubjektum interszubjektív igényeiben gyökereznek.” A kritikai társadalomelméleten belül így végbement egy antropológiai fordulat.