Bár ez a könyv címe szerint az egykori történelmi Magyarország területén megtelepedett habánokról szól, egyben leírást ad egy egész, hitelveik miatt üldözött népcsoportról, az anabaptistákról - újkeresztényekről -, akiknek kiűzetéséről Európa szinte minden országában törvények, királyi parancsok intézkedtek. Életüket, tanításukat, közösségeiket kezdettől fogva titokzatosság, értetlenség, sőt gyakran általános ellenszenv vette körül annak ellenére, hogy szerény, munkaszerető emberek voltak, mértékletesek ételben, italban. Kiválóan értettek az orvosláshoz, házépítéshez, keramikussághoz, késességhez, szőlőműveléshez. Magyarországra a XVI. század közepétől érkeztek: Nyugat-Magyarországra, a Felvidékre és Erdélybe. A befogadó ország kezdetben szívesen látta őket. Sokáig keresett és megbecsült iparosemberek voltak Sárospatakon, Alvincen, Szobotisten, Hejcén, s mindenütt másutt, ahol befogadták őket. A könyv szerzője, Katona Imre művészettörténész a habán kerámiák múltját kutatva több évtizedes munkával tárta fel a magyarországi anabaptisták - habánok - életének, tevékenységének emlékekben és dokumentumokban megőrzött teljes körét, s vállakozott a gazdag ismeretanyag közérthető és szakmailag igényes bemutatására. Hatalmas okmányanyagot dolgozott fel, s tár az olvasó elé. Közülük is kiemelkednek a világhírű, kéziratos habán kódexek, amelyek megőrizték e népcsoport mindennapjait: életük eseményeit, erkölcsi nézeteiket és hitelveiket.