A "Fércmű" szereplői akár egyetlen család tagjai is lehetnének. Dédszülők és nagyszülők, nagynénik és nagybácsik, apák és anyák történetei bukkannak fel a huszadik századi magyar hétköznapokból a századfordulótól az ezredfordulóig. Némelyik írás csupán egy villanás -cetli, ahogyan a szerző nevezi-, egy gyermek pontos és érzékeny megfigyelése az őt körülvevő felnőttekről. Másokban teljes életek bontakoznak ki, a küzdelmes és reményteli indulástól a fájdalmas öregségig. Válások és szerelmek, költözések és karácsonyok, születések és halálok a mérföldkövei ezeknek a történeteknek, de a szerzőt mindig jobban érdekli a köztük eltelt idő, az út, amin egy kislány az otthonból a nevelőintézetbe, a mindenes cseléd a teljes kiszolgáltatottságból a nagyságosék lakásának birtokába, az elvált apa a munkanélküliségből Ausztráliába jut.
Bíró Kriszta írásaiban egy kitűnő portréfestő magabiztosságával eleveníti meg a sokszor csendes tragédiákkal terhes emberi sorsokat. Egy nejlondzsörzé otthonka, egy kopár udvaron árválkodó ecetfa, a szoba-konyhás körfolyosói lakásból előhömpölygő kaporszag nagyanyáink és anyáink közös félmúltunkba zárt életét idézi. Színes-szagos, eleven próza ez, amely a felejtés ellen dolgozik: szeretettel, olykor kíméletlen tárgyilagossággal, de mindvégig a megérteni vágyás bölcs törekvésével.
A "Fércmű" egy nagy csoportkép, középpontjában egy családdal, mely sosem létezett, és amely mindannyiunkban benne él.
A "Jozefa" és a "Fiókregény" után ez a kötet Bíró Kriszta harmadik könyve.